Tőzsdesztori szereplők

Kelemenné dr. Visky Katalin

Kelemenné dr. Visky Katalin egyetemi tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte. 1974-ben az Agrimpex Külkereskedelmi Vállalat fehérjetakarmány osztályának piackutató üzletkötője volt. Két év múlva szakközgazdász diplomát szerzett a tőzsdecikkek kereskedelme témakörben. Doktorátusi fokozatát 1979-ben a II. világháború utáni első magyar nyelvű tőzsdei szakdolgozattal nyerte el. 1989-ben kidolgozta a Budapesti Árutőzsde alapszabályát, s az akkor alakuló Gabonakereskedelmi Kft. külkereskedelmi részlegének kialakítását vállalta el. A Gabona Kft. 1991 közepén részvénytársasággá alakult át, először kereskedelmi igazgatóként, majd vezérigazgató-helyettesként dolgozott. 1996. április 17-én a Gabona Rt. vezérigazgatójának nevezték ki, mely cég elnök-vezérigazgatói posztját 1997 óta szintén ő tölti be. 1995-1999-ig a Budapesti Árutőzsde Tőzsdetanácsának is tagja volt. 1997 és 1998- között kidolgozta a BÁT opciós kereskedelmi feltételrendszerét. Számos fontos szakmai funkciót is betöltött, a Központi Elszámolóház és Értéktár (KELER) felügyelő bizottságának elnöki, a Budapesti Agrárkamara elnökségi, a Gabonafeldolgozók és Takarmánygyártók Szövetsége Kereskedelmi Tagozatának elnöki feladatkörét, valamint cégé képviseli a Gabona Terméktanácsban. Két éven át a GAFTA Igazgatóságának tagja, jelenleg a GAFTA ICPC Bizottságában tevékenykedik.