Tőzsdesztori szereplők

Iványi György dr.

Iványi György dr. diplomáját 1971-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte. 1971 és 1979 között a Magyar Külkereskedelmi Bank osztályigazgatója volt. 1973 és 1974-ben a Vietnami Nemzetközi Ellenőrző és Felügyelő Bizottságnak (ICCS) volt a tagja. 1972-től 1982-ig között gazdasági igazgatóhelyettesként az Egyesült Izzó (Tungsram) külföldi hálózatának finanszírozásáért volt felelős, 1981 és 1982 között a Tungsram Ireland Ltd. pénzügyi igazgatójává választották. Szakmai munkája során a befektetési területen szerzett tapasztalatokat, részt vett számos magyar tulajdonban lévő külföldi, és az első külföldi tulajdonú magyarországi vegyes vállalatok alapításában. 1982 és 1984 között a BCR és Lilly magyar-amerikai vegyes-vállalat pénzügyi igazgatói posztját töltötte be. 1984 és 1994 között az Interinvest (a mai Inter-Európa Bank jogelődje), majd az IEB vezérigazgatója, elnök-vezérigazgatója, 1993-tól pedig elnöke volt. Ez idő alatt az Értékpapír-kereskedelmi Megállapodás tőzsdetanácsainak és a BÉT első tőzsdetanácsának tagja, a BÉT CMSS projektének egyik vezetője. Négy éven keresztül a Budapesti Kommunikációs Rt. (a TV3) alapító részvényese, elnöke, majd 1994-1995 között az Állami Vagyonkezelő Rt. főtanácsosa. 1995 és 1997 között a Magyar Hitel Bank Igazgatóságának alelnöke, az MHB privatizációját követően az igazgatóság tagja, vezérigazgató-helyettese. 1997-től a Bankárház Üzleti Tanácsadó Kft. ügyvezetője és többségi tulajdonosa, 2000-től pedig a Thomson Pénzügyi Szolgáltató Rt. elnöke, a Magház Ingatlanfejlesztő Rt. alapítója és ügyvezetője.