Részletek a könyvből

Sakk

Részlet A tőzsdesztori című könyvből

Februárban az izgalom a tetőfokára hágott, minden újság kommentálta az egy héten belül azonos napirenddel összehívott rendkívüli árutőzsdei és értéktőzsdei közgyűléseket. A cikkekben ott állt, hogy ez az egybeesés azért lehetséges, mert mindkét tőzsdén ugyanaz a befektetői csoport bír meghatározó részesedéssel.
Az árutőzsdén nem volt különösebb feszültség, hiszen a BÁT Rt, alapsza-bálya és egy évvel korábban elfogadott koncepciója nem állt ellentétben az új tulajdonosok akaratával, és azok keresztülviteléhez az új tulajdonosi körnek meg is volt a többségi szavazata. A közgyűlésen elfogadták a BÁT tevékenységének integrálását a BÉT-be, s egyúttal megvételre kínálták a BÁT Keler-részesedését, méghozzá az elszámolóház 2003 év végi, mintegy tizenkét és fél milliárd forintra rúgó saját tőkéjének egynegyedével megegyező összegen. Az indítványozók - egyben a BÉT többségi tulajdonosai - tudták, hogy az értéktőzsde ezt meg tudja vásárolni, ugyanis kétmilliárd forintnyi készpénze van, a többit pedig a várható Keler-osztalékból fizetik majd ki. Az ár nagyságrendjével kapcsolatban - ami a tizenhárom és fél hónappal korábban elhangzott BÉT-ajánlat duplája volt - senkinek nem volt különösebb kifogása.
A terv készen állt: a BÉT-en sorra kerülő közgyűlésen határozat születik, hogy kifizetik a Keler-tulajdonrészért kért összeget a BÁT-nak, s azt a BÁT alaptőke-csökkentés útján visszafizeti a tulajdonosainak. Körülbelül a dupláját a befektetésüknek. Ez volt a nagy lehetőség, amit a tőzsderészvények korábbi mélyrepülése hozott, s amit oly kevesen vettek észre. A tőzsdék egyesülését a két cég gazdaságos működtetése is indokolja, és mindez összeegyeztethető a nagy tőzsdeholding koncepciójával, ahol megvalósítható a tőzsde jövőjének biztosítéka, a hatékony termékfejlesztés. Az elképzelések elvileg találkoztak, ugyanis ez volt a tőzsdeelnök stratégiájának egyik fő eleme is.
Jaksity nem így gondolkodott. Az egész ügy nem tetszett neki. Úgy fogal-mazott, még nincs itt az egyesítés ideje. Azzal érvelt, nem alakultak még ki a tőzsdék és az elszámolóház közötti együttműködés keretei ahhoz, hogy a holdingot szerves fejlesztéssel lehessen létrehozni. Ha ebben az új befektetők aktívan közre akarnak működni, ahhoz nem kell őt leszavazniuk, nem kell többségre törekedniük. A klasszikus pénzügyi befektető együttműködik, nem csak véghezviszi az akaratát. Végül is nem az a fő probléma, hogy például elszámolóházi osztalék formájában pénzt visznek el, a Kelerben nem is kell ennyi likviditás, a tőzsde is termeli a pénzt. A gond a megközelítés módja - állt a nyilatkozataiban.
A BÉT menedzsmentjének is kellemetlen érzései támadtak a vállalat történetében korábban elő nem forduló, a háttérben - s ahogy érezték: a hátuk mögött - zajló tulajdonosi mozgalommal kapcsolatban. Aggodalmukat a Pick Arago általi kivezetése során szerzett tapasztalatokra alapozták, azt az ügyet ugyanis drámaként élték meg.
A Vörösmarty tér környékén mindenkinek az volt véleménye, hogy a tőzsdevezetés és a tőzsdevásárlók gyakorlatilag szemben állnak egymással. Az is érezhető volt, hogy a jövőt illető bizonytalansághoz itt-ott némi irigység is párosult: miért éppen Leisztingerék vették megint észre a lehetőséget. Különböző elképzelések keringtek a fejekben arra vonatkozólag, hogy az új tulajdonosok mennyit fognak keresni az ügyleten.
Ugyanakkor nem tűnt megalapozottnak az a hiedelem, hogy a felvásárlók érdekei ellentétesek lennének a tőzsde érdekeivel: a Cashline, a második legnagyobb forgalmazó jövője egybeforrt a tőzsdéével, nem lehet tehát partner effajta elképzelésekben. A kisebb részvényesek többsége nem gondolta, hogy a többségi tulajdonosok kárt tennének a tőzsdében. A felvásárlók pedig nagyszabású tranzakció véghezvivőjének tartották magukat, olyanénak, amit bárki más is ugyanígy megtehetett volna. Az általuk kivitelezett ügylet ráadásul meggyorsítja a két tőzsde egyesülését, és a BÉT számára is előnyös, hogy markánsabb tőzsdei érdekképviseletet teremt a Kelerben és a tőkepiacon.
A nyilvánosság számára a menedzsment és az Arago-Cashline-Korányi konzorcium által meghirdetett hasonló jövőkép mellett különösen feltűnő volt, hogy egyszer sem cselekednek együtt, külön nyilatkoznak, szinte tudomást sem véve a másik fél szándékairól.
A három fő tulajdonos már a szavazatok 50,6 százalékát képviselte, és ez fő javaslataik keresztülviteléhez elegendő is volt. Albrecht mégis fontosnak tartotta, hogy ne erőből, hanem meggyőzéssel állítsa maga mellé a tulajdonosok döntő többségét. A legtöbb részvényest felkereste és lassan olyan visszajelzéseket kapott, amelyek miatt nem tartotta nélkülözhetetlennek a menedzsment meggyőzését. Ugyanakkor a régi részvényesek sem érezték úgy, hogy az új tulajdonosokkal való megegyezéssel a tőzsde vezetése ellen fordulnak. Úgy gondolták, ahogyan ez a trió meg tudta venni a BÁT-ot, azt bárki más is megtehette volna, önmagában a művelet tehát egyáltalán nem elítélendő.
A piaci versenyben kiéleződött ellentétek, a májusi közgyűlés emlékei és a gyors tulajdonosi átrendeződés végül megakadályozták az új tulajdonosokat és a tulajdonos-elnök képviselte menedzsmentet abban, hogy előzetesen egyeztetett akaratot tárjanak a többi részvényes elé.

Rendelje meg most »